Néztem az égen kirajzolódó
Görög éjszakát Csillagfény tengerében.
Jó uram koldusként, vakon kereng a
Hatalmas várnak börtönében.

Hová vet sorsom, hiába kérdem?
Zsoldosok dúlását meg sem értem.
Új hajnal fénye virrad-e még rám?
Vagy becstelenség? Kolostor-magány?

Látom, a szolganép kínhalált halt,
A kincseket adná elő a hadnak.
Részeg tivornya lármája zajlik,
A prédán Karddal összemarakodnak.

Hová vet sorsom, hiába kérdem.
Szép Szülőföldemtől messze tértem.
Órák a percek, tán végzetem vár,
Vagy becstelenség, kolostor-magány.

Zászlók lobogtak, és kürt hangja szólt.
Csillagok hulltak, császár vére folyt.
Gyűlölettel harsant köznép szava.
A Szent Palotába lázadás hatolt.

Híveid, Császárné, elfogytanak.
Mentsd puszta életed, óvd meg Magad.
A zárda mélyén, ha sorsod fordul,
Majd újra a trónról hallatszik szavad.

Kérlek, Öregisten, áraszd meg a vizet!
Apám ajtajáig vigyen el engemet!
Vigyen el engemet szép szülőhazámba,
Lelkemnek e földön nincsen nyugovása.

Nem lész nyugovása lelkemnek e földön
Tág rónára vágynék, s vár aranyos börtön.
Segíts, Öregisten! Áraszd meg a vizet!
Puszta szél hazába vigyen el engemet!

Látom a szép eget fölöttünk fényleni,
(Köszönöm, Anyám, hogy felneveltél,)
Békesség csillagát rajtunk lengedezni.
(Értem annyi könnyet kiejtettél)
Talán vérmezõben háromszínû zászló,
(Én azt most már vissza nem szolgálom,)
A Seregek Ura legyen oltalmazóm!
(Áldjon meg az Isten, azt kívánom.)

Nem szánom véremet ontani hazámért,
(Köszönöm, Anyám, hogy nem neveltél,)
Mégis fáj a lelkem az én otthonomért.
(Értem semmi könnyet nem ejtettél.)
A bús harangok is néma hangon szólnak,
(Én ezt most már vissza nem szolgálom,)
Mikor indulni kell a szegény katonának.
(Verjen meg az Isten, azt kívánom.)

Elindultam szép hazámból,
Vitézlõ magyar világból,
Visszanéztem félutamból,
Szemembõl a könny kicsordul.

Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.

Iszonyú vész gyûl mostan a hazánkra,
Pogány hadak véres támadása.
Váraknak eleste, falvaknak futása,
Vérbe borult nemzetünknek hazája.

Sír a szél, sírjon vele két szemem is,
Vár-e még a kedvesem, hogyha szeret is?
Áll-e még a ház, ahol megszülettem?
Szép hazánkat soha el nem feledem.
Áll-e még a ház, ahol megszülettem?
Szép hazánkat soha el nem feledem.

Mert még a fecske is, ahol nevelkedik,
(Köszönöm, Anyám, hogy felneveltél,)
Búsan énekel, ha indulni kelletik.
(Értem annyi könnyet kiejtettél)
Felkötöm a kardot apámért, s anyámért,
(Én azt most már vissza nem szolgálom,)
Megforgatom én a szép magyar hazámért!
(Áldjon meg az Isten, azt kívánom.)

Elindultam szép hazámból,
Vitézlõ magyar világból,
Visszanéztem félutamból,
Szemembõl a könny kicsordul.

Bú ebédem, bú vacsorám,
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.

Felszállóban a hajnali dér.
Ne sírj, Lelkem, űz a vér!
Szép Vitézem, lóra ne ülj!
Ellenség most nem menekül!

Elment a harcba a Kedvesem,
Nélküle mit sem ér életem.
Bátor, de ellen is számos,
Nyila-kardja mindnek halálos!

Visszajövök majd szél szárnyán,
Ha Te vársz, ezer éj sem állíthat meg!
Visszajövök, mert vár Ő rám,
Elbúcsúzni, ölelni a Kedvesemet!

Szél, mondd el, mi zajlik amott?
Él-e még szeretőm, vagy már rég halott?
?Vér öntözte falutok földjét.
Sok szép vitéz lehelte ki lelkét."

Holló, jöjj Te láttad a végét!
Az én daliám ontotta-e vérét?
?Határitok zöld füve veresre van festve.
Daliád is ott veszett, nem menekült egy se!"

Hű paripa! Visszajöttél? Mondd el most nekem,
Szép szemét, amíg lehunyta, szólt-e Kedvesem?
?Hozzád küldött, szép leány, üzenetét hozom:
A síron innen, azon is túl- szeretni fogom!"

Visszajövök majd szél szárnyán,
Ha Te vársz, ezer éj sem állíthat meg!
Visszajövök, mert vár Ő rám,
Elbúcsúzni, ölelni a Kedvesemet!

Jönnék, hogyha várnának,
Ha keserű- kínos vártának
Keserű- kínos rabja nem lennék?

Maradnék, hogyha hagynának,
És tüze lépteim szárnyának
Ellent nem állhatna az ég?

Ha eljő az éj, leszállok csendben,
Ajkam fagyba-, hóba dermedten súgja:
Eljött újra a dermesztő sötét.

Ősi a kéj, de így van rendben, túl soká,
S magam szenvedtem, s ismét lesz,
Ki csendben lehunyja két szemét?

Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt-hideg fények
Ha eljő az út vége, hol talál?

Jégvirágon járok én?
Sűrű ködben, télben, erdő rejtekén?
De napsütésben újra élnék, lázban tart,
S a tavasz dala is felzeng majd!

Téli ének, árnyékok égnek
Fáklyák az égnek, hamu mind már.
Árnyékok égnek, holt-hideg fények
Ha eljő az út vége, hol talál?

Mily számmal valátok, az fertelmes pogányi.
Mily haddal nyomátok- rabot, kincset találni.
Mily vészben valának szabadjaink végvári.
Mint űztök falának emberei, jószági.

Bennünkben kárt tesztök, ha elegen valátok,
De bajosan győztök, ha kevesen vigyáztok.
Sok számosan lesztök, ha eljön a haláltok-
Csak bölcsebben tesztök, ha elegen vigyáztok?

Erdő kerekébe, ország elejébe,
Tipord a pogányt az zöld mezejébe!
Várnak peremébe, hegynek tetejébe,
Veszejtsd el a rablót, úgy lész temetése!
Hátadnak mögötte- nyílt seb már az ország.
Asszonyinkról, gyermekinkről ne fordítsd el orcád!
Erdő kerekébe, ország elejébe,
Tipord a pogányt az zöld mezejébe!

Hazug istenébe' meg ne igen bízzatok!
Ország közepébe' sok hadat meghí'jatok!
Várak erősébe' vitézül megvívjatok,
Szultán győzelmébe' meg ne igen bízzatok!

S Ti, vitéz társaim! Hazáért kiálljatok!
Jó lovak hátain vért, sebet ne bánjatok!
Ellennek számain el ne csodálkozzatok!
Országnak kárain véres bosszút álljatok!

Erdő kerekébe, ország elejébe
Tipord a pogányt az zöld mezejébe!
Várnak peremébe, hegynek tetejébe,
Veszejtsd el a rablót, úgy lész temetése!
Hátadnak mögötte- nyílt seb már az ország.
Asszonyinkról, gyermekinkről ne fordítsd el orcád!
Erdő kerekébe, ország elejébe,
Tipord a pogányt az zöld mezejébe!

Kellesz nekem, igazság szava..
Csillag vezet, és majd eljutok oda, ahol
Virágok élnek, s világok égnek..
De nincs még talán minden oda.

Repíts, álom, mondd el a választ,
Mely útra lép, aki helyesen választ?

Élni újra, s nem várni újra?
Hideg szívvel árnyékba bújva, vagy
Szembefordulni a széllel?
Igaz hittel, szenvedéllyel?

Engedj tovább! Ne kelljen életem
Áldoznom, s miért a félelem, ha
Úgyis utolér a hazugság szava, de
Nincs még talán minden oda?

Repíts, álom, mondd el a választ,
Mely útra lép, aki helyesen választ?

Élni újra, s nem várni újra?
Hideg szívvel árnyékba bújva, vagy
Szembefordulni a széllel?
Igaz hittel, szenvedéllyel?

Árván. Állok fenn a vártán. Szélnek szabad
Szárnyán szállnék messze már.
Virradjon rám hajnal. Égnek bízott arccal.
Búból tenger haddal. Gondolatim vár.

Ott az én hazám, hol a hívó szóra felzeng a dal,
Ott az én hazám, hol a szív és lélek egyet akar.
Ott az én hazám, ahol harcol, és remél még a vér, és
Végül célba ér.

Vesd ránk szemed, Világok Világa!
Él majd neved, Gyógyulás Virága..
Földi éltünk Hajnalcsillaga, és
Nincs még talán minden oda?

Repíts, álom, mondd el a választ,
Mely útra lép, aki helyesen választ?

Élni újra, s nem várni újra?
Hideg szívvel árnyékba bújva, vagy
Szembefordulni a széllel?
Igaz hittel, szenvedéllyel?

Szívem úgy várja a csillagokat,
Bocsásson rám Véled álmokat.
Boritaltól, ha bódul a nép,
Nem sejti senki, ha küszöbe lépsz.

Vezet az út csillag alatt,
Éjjeli szellő hozza szavad.
Rabság, börtön hiába vár,
Nem feledé, aki utunkba áll.

Hegynek orma, erdő torka eltakarja léptünk,
Holdvilágnál, csillagágynál egyszer hazaérünk.
Otthonunk a szél, a puszta, ünnepünk a hajnal,
Napba nézünk, és remélünk, nem gondolunk bajjal.

Puha leplével az éj betakar,
Léptünk neszét elrejti avar.
Új nap jő, ha pírja elér,
Szabadok énekét zengi a szél.

Vérben az ég, lángol a világ,
Hegynek, völgynek mindég tovább.
Bujdosónak kín a lét,
Véget nem ér, ha útra lép.

Hegynek orma, erdő torka eltakarja léptünk,
Holdvilágnál, csillagágynál egyszer hazaérünk.
Otthonunk a szél, a puszta, ünnepünk a hajnal,
Napba nézünk, és remélünk, nem gondolunk bajjal.

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifjú térdel, kezükben a lant,
Kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.

"Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!"

"Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopjával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezükben a lant,
És pengeti, pengeti, sírván."

Feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Mert meg nem marad itt anyaszülte.

"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma.
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs?
Ali győzelem-ünnepe van ma!"

Mondjad neki, Márton, ím ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.