[Instrumental]

Nosza hajdú, fürge varjú,
Járjunk egy szép táncot!
Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú,
Kiálts hát egy hoppot!
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.

Nosza hajdú,
Járjunk egy táncot!
Nem vagy fattyú,
Kiálts hát egy hoppot!
Szájad mondjon,
Egy katonatáncot.
Lábad járjon
Egy katonatáncot.

Nosza Rándulj! hol vagy Vidulj!
Fújd az bagi táncát,
Az emlõjét, az tömlõjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek, rossz botjára?
Adta az bal sarját.
Mert emennek, rossz botjára?
Adta az bal sarját.

Nosza Rándulj!
Fújd az bagi táncát,
Az emlõjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek,
Adta az bal sarját.
Mert emennek,
Adta az bal sarját.

[Chorus:]

Hej a hajdúk is úgy élnek,
Ha nem rabolnak is, cserélnek,
Elhajtják az urak marháját,
Megölelgetik a szép leányát
Hej a hajdúk a legények,
Csatában-harcban is serények,
Pogány bánja, fakó féli,
Ha a hajdú kardja eléri!

[Solo (Matyi)]

Nosza hajdú, fürge varjú,
Járjunk egy szép táncot!
Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú,
Kiálts hát egy hoppot!
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.
Szájad mondjon, lábad járjon
Egy katonatáncot.

Nosza Rándulj! hol vagy Vidulj!
Fújd az bagi táncát,
Az emlõjét, az tömlõjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek, rossz botjára?
Adta az bal sarját.
Mert emennek, rossz botjára?
Adta az bal sarját.

Nosza Rándulj!
Fújd az bagi táncát,
Az emlõjét,
Ne kíméld az sípját!
Mert emennek,
Adta az bal sarját.
Mert emennek,
Adta az bal sarját.

[Chorus:]

Hej a hajdúk is úgy élnek,
Ha nem rabolnak is, cserélnek,
Elhajtják az urak marháját,
Megölelgetik a szép leányát
Hej a hajdúk a legények,
Csatában-harcban is serények,
Pogány bánja, fakó féli,
Ha a hajdú kardja eléri!

Hosszú utam gondja, kínja,
Száz könyv lapja meg se bírja,
Ezer dal sem mondhatja el, mit
Ég madara énekel.

Volt, mi fájt, és jött, mi ártott,
Kétség, bú is gyakran bántott,
Szert tettem hű ellenségre, s
Testvér búcsúzott örökre.

Igazimból nem engedtem,
Azért százszor megszenvedtem,
Hozd fel lsten, azt a napot,
Töröljön el bút, bánatot.

Sokat jártam, és törődtem,
A kelő Nap fényét követtem,
Tiszta égnek tiszta szívvel,
Bút feledtem, s jót kerestem.
Azt a napot hozd el, lsten,
Piros hajnal nyíljon az éjben,
Bánat, gond többé ne fájjon,
Azt a napot hozd el, lsten!

Jó régvel, már hajnal, lám elindulék,
Zöld mező útjába, harmatnak ágyába,
S ott, útban hallám az mező énekét,
S ím, annak végén, búzamezőt lelék.

Széles búzamezőben szép búzavirág,
Hajlék koszorút kötni, magamat mulatni,
Szép szálas szöghajam ékesíteni.

S ím, feltekinték a magos egekbe,
Fel, a magos égbe, hold, és nap közébe,
S ott jődögél le egy kis gyalogösvény,
S osvényen lédel egy arany tündér.

Szóval szól, min nékem az arany tündér,
Szép húgom, készülj érted jöttem, vélem jövél,
Vélem jövél el az ég tetejébe,
Fel, tágas égbe, hold, s nap közébe

Első kakasszókor jönnék nézésödre
Másod kakasszókor tégöd megkérnélek
Harmad kakasszókor elbúcsúzzál, készülj
Negyedik kakasszókor tégöd elvinnélek

Ne sírj, Anyám, immár Nap, s Hold közé megyek,
Ne sírj, Anyám elbúcsúzám...
Mennyei harang, húzatlan es megszólalék,
Gyenge lányodat fel az Égbe vezeték...

Fordulj kedves lovam napszünet felé,
úgyse jövünk többet soha visszafelé.
Messze földre megyek elbujdosok innet,
szép szülõhazámat nem látom meg többet.

Fúdd el jó szél fúdd el hosszú útnak porát,
hosszú útnak porát fakó lovam nyomát.
Jó ló volt a fakó jó a viselete,
áldja meg az isten aki felnevelte.

Porladozik csontja fekete fõd nyomja,
az én bús szívem is csak a bú rongálja.
Árva vagyok árva mint régen a tarló,
kinek ékességét elvette a sarló.

Idegen országban idegen emberek,
járok az utcán senkit nem ismerek.
Szólanék hozzájuk de õk nem értenek,
ezen az én szívem de nagyon kesereg.

Álmot hív a hajnal, ígér csengõ, halk dal,
útról útra szél kísér.
Új nap új ígéret, bujdosásba tévedt,
bús fejem nyugodni tér

Hóborította sírdombok között
Keresem elmúlt idõk szavát
Volt ki elment, volt ki feladta
Volt ki értük is, de ment tovább

Dal lett a szóból, ének a hangból
Mosoly a könnybõl, halk emlékezet
Mindig újra, tovább, fel útra
Vinni hát tovább közös éveket

Álom volt tán, álom is maradt
Igazi tûz, mesék lángja tán
Könny lepi el lám a két szemem
S távolodóban a hangja már

Szakadékok, hegyvölgyek között
Míg lelkünk új utat talál
Szállni égnek mint a szellõ
Mint kincseit féltõ bús madár

Valahol egyszer álomban talán
El nem sírt könnyeink taván
Véget ér majd bús emlékezet
Elfeledve a hosszú éveket
Közös világunknak halk dalán
Újra együtt, énekink szaván
Sorolván sorsot, életet
Mindent, mit mondanék Neked

Szép Erdélyországnak földje
nagy vészben vala,
jõ, közelg az rút pogánynak
szörnyû sok hada.

Dúl, rabol, és pusztít, gyilkol,
vassal, és tûzzel,
harmincszor ezernyi rab
már láncokat visel.

Báthory, hõs, jó vezér,
ki menten útra kel,
had dúlását, nép futását
karddal hogy felel.

Székely falvak népe is jõ,
végek harcosa, de
harmadannyi,
mint az ellenségnek tábora.

Lóra, lóra jó vitézek,
irtsad a pogányt, hol éred,
vérben fürösszük ma mind a kardunkat!
Girbe-gurba fejfedõje,
ne téveszd, hasíts közéje,
Kontyosból hírmondó sem maradhat!

Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Kontyosból hírmondó sem maradhat!

"Veszett csata, veszett ország!"
hõs Báthory hangja hallik,
ám nyíllal többhelyt veretvén,
lóról szédül, földre hullik.
Felvirradni látszik már a
pogány szerencsecsillaga, de
ekkor tör fel bõsz sietve,
hadával Kinizsi maga.

Kontyosból hírmondó sem maradhat!
Kontyosból hírmondó sem maradhat!

Lóra, lóra jó vitézek,
irtsad a pogányt, hol éred,
vérben fürösszük ma mind a kardunkat!
Girbe-gurba fejfedõje,
ne téveszd, hasíts közéje,
Kontyosból hírmondó sem mar

Mint víznek árja,
(nincs csatába' párja),
úgy rohan hû Kinizsi,
rontva, tépve, vágva.
Pogány porba hullva, a
megmaradtja futva,
meg sem áll 'Sztambulig,
lába se ér útra.

Megszáll a sereg éjszakára,
Kinizsi bort vész, mulatságba,
húzzák a talpalávalót igen,
a vezér aprázza, nem pihen.

Két-két török holttal kezében
azzal járja, a hold fényében,
még kettõt foga közé szorít,
síríti fényes virradatig.

Búcsúzom, jó fiaim, szép lányaim,
népünk mint levél õsz fa ágain,
megtipratott, szétszóratott,
immár holdas éjbe indulok.

Hadúr, hallván hû vitézi könnyes énekét,
csodát tett, így vigasztalván búsult gyermekét,
Királyfit, és kis seregét égbe emelte
lábuk elõtt fényes csillag útjuk vezette

Vitézim, kik ma hátra maradtok,
õrizzétek a lángot, úgy várjatok
esküvel fogadom meg elõttetek,
visszajövök, ha baj éri népemet.

Föld rengése, sûrû erdõknek zúgása,
folyamba sietõ patak vészes futása,
hírül adja mindig majd, ha veszély közeleg,
s kardunk, amíg bírjuk, megvédjük népünket

Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!

Háromszor fordult vissza a hõs sereg,
háromszor vágtázott, mint förgeteg,
taposva, vágva ellenség hadát,
ellent nem állhattak nekik a fegyverek.

Sok idõ múltán hír jövén égi csarnokba,
vészhírt hozott székelyeknek Járó Csillaga.
Ismét eljõ égi sereg, csillagösvényen,
s lábuk nyoma ott fénylik még m is az égen.

Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!
Hõs Hadúr maga sújtsa a kardunk
Csillagok tüze, nap heve égj,
Égbõl önt el, mint a tenger,
Hej, Csaba ma Hadak Útjára lép!

Elmúlt korok elmúlt partján, mesén, regén túl,
Boldoghonnak jó gazdája, a Napot Nézõ Úr,
tovább indult, útra lépett, a Felsõ Világba,
S útravalóul, így dalolt a legkisebb, a táltos fiának:

Mikor látod, ahogy érzed az úton lelkemet,
temesd hajnalnak eljöttekor a földbe szívemet,
temesd mélyre, föld ölébe, csak esõ találjon rá,
búvópatak megsimítsa, könnyei közt daloljon hozzá.

Esticsillag, égbolt éke,
fáradt vándor reménysége,
Nyugodt álom hû õrzõje,
vezesd álmunk békességre
Esticsillag, égbolt éke,
fáradt vándor reménysége,
Nyugodt álom hû õrzõje,
vezesd álmunk békességre

Leszek a csillag, alkony lángja,
Hajnalhozta Napra várva,
Tágas égbolt ékessége,
Álom Õre, békessége.

Vigye hátán, napvilágra, mezõ ölébe,
madár lássa szálljon rája, röpüljenek égre,
égen széllel tovább száll majd, a csillagokba, fel,
csillagok közt csillag legyen, s mindörökre a Naphoz énekel.

Esticsillag, égbolt éke,
fáradt vándor reménysége,
Nyugodt álom hû õrzõje,
vezesd álmunk békességre

Leszek a csillag, alkony lángja,
Hajnalhozta Napra várva,
Tágas égbolt ékessége,
Álom Õre, békessége.

Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja,
Hej, maga Táltos Hold-Anya,
Útra ha lépünk, míg hazaérünk
Kísérd a léptünk, vezess haza.

Új hold, éji dal, lángot szél kavar,
erdõk fák nesze, virág éneke,
tûzbõl tûz leszek, csillagfényt veszek
szólítom magát Táltos Hold-Anyát.

Ukko kultainen kuningas,
hopiainen hallitsija,
ota kultainen kurikka,
eli vaskinen vasara.

Rögbõl rög legyen, tavon, völgy-hegyen
holdfény süssön át, hozzon éjszakát,
ringasson ma el, míg Õ énekel,
s dalra lesz a dal éji szélvihar.

Jolla korvet kolkuttelet,
salot synkät sylkyttelet,
yhtenä kesäisnä yönä,
ehtooyönä ensimmäisnä!

Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja,
Hej, maga Táltos Hold-Anya,
Útra ha lépünk, míg hazaérünk
Kísérd a léptünk, vezess haza.

Tûzre tûzkerék, küzd, viaskodék,
mint a gondolat, úgy nyergel lovat,
ûzi jégesõt, zöld vetést verõt,
Hajtja bõsz telet, hoz Ígéretet.

Tûzre tûzkerék, küzd, viaskodék,
mint a gondolat, úgy nyergel lovat,
ûzi jégesõt, zöld vetést verõt,
Hajtja bõsz telet, hoz Ígéretet.

Tûzre tûzkerék, küzd, viaskodék,
mint a gondolat, úgy nyergel lovat,
ûzi jégesõt, zöld vetést verõt,
Hajtja bõsz telet, hoz Ígéretet.

Hoz Ígéretet, sorsot, életet,
gyógyírt seb, ha fáj, enyhülést talál,
forrást szomjazó, hûs vizet adó,
Hej, tavasz maga a Táltos Hold-Anya.

Käyös korvet kolkutellen,
syrjävieret sylkytellen;
aja vilja vieremille,
Aukeemmille ahoille.

Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja,
Hej, maga Táltos Hold-Anya,
Útra ha lépünk, míg hazaérünk
Kísérd a léptünk, vezess haza.

Éjszaka Lángja, Hû fiad gyámja,
Hej, maga Táltos Hold-Anya,
Útra ha lépünk, míg hazaérünk
Kísérd a léptünk, vezess haza.

[Instrumental]