Elmegyek, elmegyek,
Hosszú útra megyek.
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.

Dunaparton van egy malom
Búbánatot õrnek azon
Nekem is van búbánatom
Odaviszem lejáratom

Annyi bánat a szívemen
Kétrét hajlott az egeken.
Ha még egyet hajlott volna,
Szívem kettéhasadt volna.

Bú ebédem, bú vacsorám;
Boldogtalan minden órám.
Nézem a csillagos eget,
Sírok alatta eleget.

Elmegyek, elmegyek,
Hosszú útra megyek.
Hosszú út porából
Köpönyeget veszek.

Búval és bánattal
Kizsinóroztatom,
Sûrû könnyeimmel
Kigomboztattatom.

Úgy elmegyek, meglátjátok,
Soha színem se látjátok.
Úgy elmegyek, meglátjátok,
Soha hírem se halljátok.

Hogyha hírem meghalljátok,
Levelemet olvassátok;
Ráborulva sirassátok;
Ráborulva sirassátok.

Nem arról hajnallik, amerrõl hajnallott,
Magam sorsa felõl szomorú hírt hallok.
Nem arról hajnallik, amerrõl hajnallott,
Jöttek a zsandárok, mondták, hogy rab vagyok.

Kivetették reám az elfogató hálót,
Úgy elfogtak engem, mint egy útonállót.
Vittek a törvénybe, huszonnégyen ülnek,
Mind a huszonnégyen rólam ítélkeznek.

Repülj, páva repülj, vármegyeházára,
A szegény raboknak szabadulására.
Felszállott a páva vármegyeházára,
De nem ám a rabok szabadulására.

Megverték a dobot a hegyek tetején,
Rám verték a vasat a tömlöc fenekén.
Kinek tegyek panaszt, Istenem, nem tudom,
Hol tehetek panaszt, sehol nincs gyámolóm.

Régen volt, soká lesz,
Mikor az a nap lesz,
Hogy galambom karja
Két vállam takarja.

Régen volt vágyásom
Igaz szeretõre,
Megadta az Isten,
El kell válnom tõle.

Megyek, nem nézek én többet hátrafelé,
Úgyse jövök többé soha visszafelé.
Messze földre megyek, elbujdosok innen
Édes szülõhazám áldjon meg az Isten.

Az idegen földön nehéz a lakásom,
Idegen népek között nincsen maradásom.
Társam csak a magány, olyan beteg vagyok
Nagy honvágyaimtól talán meg is halok

Engem anyám megátkozott
Mikor a világra hozott
Azt az átkot mondta reám,
Ország s világ legyen hazám.
Az átok megfogant, így lettem bujdosó
Rohanok zúgva, mint a megáradt folyó
Elhagyott az Isten, nem hallja sírásom,
Nincs sehol lakásom, nincsen maradásom.

Idegen országban idegen emberek,
Járok az utcákon, senkit nem ismerek,
Szólanék hozzájuk, de õk nem értenek,
Az én árva szívem de nagyon kesereg.

Hazámtól, mátkámtól örökre elvágva
Nincs, ki szólna hozzám, nincs, ki hazavárna.
Árva vagyok árva, mint réten a tarló,
Kinek ékességét elvette a sarló.

Kaszával jár a halál, mindenkit megtalál.
Az erejét mutatja, kaszáját forgatja,
Nincsen annál élesebb, nincs nála sebesebb,
Virágokat nem szánja, kóróként levágja.

A virág ha földre dûl, gyászének felrepül.
Halál a karmestere, pendül a hangszere,
Fáradatlanul kaszál, sötétben is talál,
Nem bújhatunk elõle, eljön majd idõbe'.

Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, vigyázz kis virág!

Hiába vagy bármi szép - eléd áll, és letép.
Lehet lábad szélsebes - utolér, megkeres.
Lehetsz napnál fényesebb - kaszája élesebb.
Nem hallasz majd semmi mást, egyetlen suhintást.

Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, vigyázz kis virág!

Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, óvd magad, szép virágszál!
Jaj, vigyázz kis virág!

Közelben jár a halál, mindenkit megtalál.
A kaszáját forgatja…
Nincsen annál élesebb, nincs nála sebesebb,
Virágokat levágja.

Megölték a Basa Pistát
Fejedelem katonáját
Útszélén holtan találták
Lengyelország határán

Zöld erdõ harmatát,
Piros csizmám nyomát
Hazámat itt hagyom,
Messzire bújdosom

Lengyelország bús határán
Rákóczinak bújdosásán
Basa Pistát ott megfogták
Az életét kioltották

Arannyal szõtt kék dolmányán
Végigömlött piros vére
Jaj Istenem, jaj szûz Mária,
Mért is jöttem bújdosásba?

Keserû énnékem
Tetõled megválnom
Áldott Magyarország
Tõled elbúcsúznom

Életimet feláldoztam
Vezérimet oltalmaztam
Hazám határin megálltam
Gyilkosokkal megcsatáztam

Fehér Julis hazavárja
Minden este vacsorára
Ne várd Julis, ne várd Julis
Árva maradsz ezentúl is.

Szép, fiatal test fekszik az ágyban,
Fehér lepedõn, fehér ruhában.
Éjfekete felhõ kélt a láthatáron,
Feketébe öltözött az én világom.

Fehér az arca, fehér a válla,
Fehér a karja, fehér a lába.
Feketére változott egy színes álom –
Éjfekete gyászvirág a nászi ágyon.

Fehér az arca, fehér a válla,
Fehér a karja, fehér a lába.
Feketére változott egy színes álom –
Éjfekete gyászvirág a nászi ágyon.

Sudár alakját koporsó várja,
Tegnap még táncolt fehér ruhába’.
Soha többé nem viszi õt senki táncba,
Szép mosolyát elvitte a túlvilágra.

A fényes nap immár lenyugodott,
A föld színe sötétbe’ maradott.
Nappali fény éjjelre változott,
Fáradtaknak nyugodalmat hozott.

Midõn ágynak adom a testemet,
Deszkák közé zárom éltemet,
Hosszú álom zárja két szemem,
Kakasszóra szabad lesz a lelkem.

A halálhoz még fiatal vagyok,
De több napot nekem a sors nem hagyott.
Érzem, végem, ez volt az utolsó,
Ez éjszaka kellhet a koporsó.

Minden ember megyen nyugalomra,
Az Istentõl kirendelt álomra.
De én mindig úgy megyek ágyamba,
Mintha mennék gyászos koporsómba.

Én édes istenem, egek-földek Ura,
Ki mindent igazgat, kit meg nem bántottam soha,
Szított háborúságot, haragot a földön,
Hogy ember az embernek életére törjön.

Arany Nap, ezüst Hold és gyémánt csillagok,
Bársonyos éjszakák, harmatos hajnalok,
Égen s földön levõ minden állatok,
Zöld mezõk, hûs vizek, most mindent itt hagyok.

Én Bezsán Péter, Bezsán Antal fia,
Bé voltam sorozva katonagúnyába.
De nem végezhettem el szolgálatom végét,
Zajos háborúba nekem a halál hozott békét.

Este, van este van,
Megy a nap lefelé,
Ballagnak a regruták
Ballagnak a regruták,
A kaszárnya felé.

Bemegy a szobába,
Leül a vaságyra,
Hullajtja a könnyeit,
Hullajtja a könnyeit,
A komisz ruhára.

Istenem, istenem
Mi lesz majd énvelem
Fegyver van a vállamon
Bajnét az oldalamon
Sirathatsz galambom

Anyám, édesanyám
Felnevelõ dajkám
Engemet te megszültél
Szelíd szóval neveltél
Mégis bakának küldtél

Hol ágyúk dörögnek,
Srapnelek röpülnek,
Ha egy akna felrobban,
Tíz bakának vége van
Vére földre loccsan

Katonatestvérim, közlegény barátim,
Életre-halálra kenyeres pajtásim
Segéljen az Isten, hogy szolgálhassatok,
S az utolsó órátok legyen boldogságotok.

Drága Bajtársaim, szavamat halljátok,
Nem a vérontásba leszen majd a boldogságtok.
Feldúlt otthonokból sírás száll az égbe,
A háborúból elég, legyen már vége!

Jó Bezsán Antal, kedves édesapám,
S az õ hites társa, az én édesanyám!
Isten fizesse meg felnövelésüket,
Hogy emberré nevelték az õ gyermeküket.

Apám s édesanyám, minden rokonaim,
Minden esmerõsöm, mind jóakaróim,
Kikkel az Életben töltöttem pár napot,
Mindtõl elbúcsúzom, mindenkit itt hagyok.

Magyar fiúk, kezdõdik a háború,
Magyar fiúk, kezdõdik a háború,
De ti azért ne legyetek szomorúk,
De ti azért ne legyetek szomorúk.

Fel van húzva a magyarnak zászlója,
Fel van húzva a magyarnak zászlója,
De sok legényt elsirattak alatta,
De sok legényt elsirattak alatta.

Erdõk völgyek, szûk ligetek,
Sokat bujdostam bennetek,
Bujdostam én a vadakkal,
Sírtam a kis Madarakkal.
Azt gondoltam, még a világ,
Mindig ég a gyertyavilág.
De már látom, hogy elalszik -
Rám a világ is haragszik.

Az élet álom, egy álom az élet
Ez elmúlt már...
Ha meghalsz, felébredsz, így ér majd véget
A fény rád vár...
A vég kezdete a kezdet vége
Az ajtónál...
Fejezd be most, hogy elkezdhesd végre

Lépj át!

Virág virág, sárga virág -
Nem élek én még a világ.
Addig iszom, amíg élek -
Ha meghalok, mit sem érek

Búcsúzásunk rövid legyen,
Bús szívünkben kárt ne tegyen,
Mi elmegyünk közületek,
Isten maradjon véletek!

Az élet álom, egy álom az élet
Ez elmúlt már...
Ha meghalsz, felébredsz, így ér majd véget
A fény rád vár...
A vég kezdete a kezdet vége
Az ajtónál...
Fejezd be most, hogy elkezdhesd végre

Lépj át!

Siralomház, végsõ óra, kívánságom három volna
Az elsõ szóljon az Istenhez, legyen jó a kedvesemhez

Magányában bátorítsa, a szívét ne szomorítsa,
Élj boldogan, édes lelkem, keress jobbat, felejts engem

Másodjára azt kívánom, hogy az anyám óvja álmom
Édesanyám fogd a kezem, ne érjen el a félelem

Egykor kezed félrelöktem, szülõi házból elszöktem,
Istent, embert nem becsültem, ûzött haramia lettem.
Édesanyám, jaj, rossz voltam, messzire elbitangoltam,
Vér szennyezi már kezemet, ezért veszik életemet.

Elment a madárka, üres a kalitka,
Mind azt fújdogálja, visszajõ tavaszra
Ha tavaszra nem jõ, búzavirulásra,
De ha akkor sem jõ, tudom, sohasem jõ.

Halljad, bakó - így lesz három - az utolsó kívánságom:
Ne mondd el a nagyvilágnak, hogy a betyárt sírni láttad.

Itt a kendõm, babám varrta, könnyûivel átitatta,
Ezzel kössed bé szememet, mikor veszed életemet

Elment a madárka, üres a kalitka,
Mind azt fújdogálja, visszajõ tavaszra

Ha tavaszra nem jõ, búzavirulásra,
De ha akkor sem jõ, tudom, sohasem jõ.

Kedves volt a hangod, a mosolyod szép nagyon
Ragyogott a szemed azon a téli hajnalon
Nem volt félelem, nem volt fájdalom
Lábad könnyedén szökellt a szûz havon

Sirass, rózsám, sirass míg az utat járom,
Mer jó Isten tudja, hol lészen halálom
Erdõkbe, mezõkbe, földdel takarózom
Csúszó-mászó férgek közé vackolódom

Hangodat keresve a fák jaját hallgatom
Szél röpíti tova feltörõ bánatom
Nincs már boldogság, nincs fény, nincs irgalom
Nem maradt más, csak lábad nyoma a havon

Ahol én elmegyek, még a fák es sírnak
Gyenge ágairól levelek hullanak
Hulljatok levelek, temessetek engem,
Míg az én édesem sírva keres engem

Megyek utánad. Mint vadász jár friss vadnyomon,
Úgy követlek én, sorsom vállalom
Nincs már félelem, múlik a fájdalom
Nem hagyok mást hátra, lábam nyomát a havon